
A cím nem hatásvadász. Ezúttal valóban arról a személyről lesz szó, aki nélkül egy játék nem lehet élvezetes, pörgős, inkább hamar szenvedéssé és állóháborúvá válik, ha ő nem teszi a dolgát.
Ez az ember nem a rajparancsnok, nem az oldalparancsnok, de nem is a szervező.
Hanem bizony a medik.
A medik, aki méltatlanul lebecsült szerepkör. Ennek igen egyszerű az oka. Vigyáznia kell magára. Nem szállhat be a darálásba, kevesebb a frag és ha valakit csak a harc hajt a pályán, az szenved ebben a szerepben. Pedig rosszul teszi. Mert heroikusabb, mint eltalálni az ellenfelet.
Szeretünk különböző különleges egységek bőrébe bújni, úgy kinézni, úgy mozogni, ahogyan ők. A Navy Seal, Ranger, Specnaz egységek mind jelen vannak a pályán és rendületlenül törnek előre, amíg tudnak.
És ez a kulcsszó. Mert egy idő után nem tudnak. Nincs aki medikeljen, mert medik senki nem akar lenni.

Pedig van egy különleges egység, akik a legnagyobb megbecsülésnek örvendenek az amerikai haderőnél. Joggal. Ők a PJ-j a Pararescue Jumperek, az ejtőernyős medikek, akik a legforróbb helyekre is bemennek a sérült katonákért, legyen szó a háborgó tengerről, egy aknamezőről, vagy egy vulkán belsejéről, azért, ahogy a jelmondatuk is mondja: „That Other May Live” – Hogy mások élhessenek.

Ha belegondolunk, a pályán rohangáló, embereket gyógyító medik tevékenysége sem kevésbé hősies; persze az airsoft szintjén.
Ha a medik nem teszi a dolgát, akkor bizony a csapat felőrlődik a bb-felhőben és a feladat teljesítése sikertelen lesz. A csapat csalódik és elkezdi az ellenfelet okolni, hogy nem lehet kilőni őket. Persze, hogy nem, hiszen ott dolgozik a medik, és folyamatosan termel, ezzel biztosítva a létszámfölényt!
Ha nem lennék rajparancsnok, medik lennék. Volt már olyan. Hatalmas érzés, amikor látod, hogy nem tudtok veszíteni! Miattad! Amikor látod, hogy a társad eltalálták és minden áron igyekszel eljutni hozzá. Kúsznod kell, leszorított fejjel, az avart szagolva és aztán megérinted. Indul az egy perc. Persze a másik oldalon látták, mit akarsz tenni és körülötted pattognak a bb-k. De egy fatönk, vagy kis faldarab ápol, s eltakar.
58…59…60
Megütögeted a társad, aki elteheti a narancs kendőt. A hely nem biztonságos! Fedezőtüzet kérsz.
Futás vissza!
Mindketten elég távol jutottok, hogy újra visszaálljatok a támadásba. A társad ellenőrzi a tárját, felteszi a gyógyítást jelző szalagot és a küzdelembe veti magát. Te, végignézel a harctéren és elindulsz az újabb narancs kendős cimbora megmentésére.
Ne mondd, hogy ez nem királyság!
Nem szeretném hosszúra nyújtani. Sajnos a medik szerepkört kerülő magatartás miatt mára oda jutottunk, hogy megjelent a pacsis medik és a dedikált medikes játékok egyre ritkábbak. Ha igazán jó játékot akarsz, legyen mindig dedikált mediketek. Nem kell egész játékra. Válthattok körönként!
De aki abban a körben gyógyít, az arra a kis időre felejtse el a harcot. Nem lehet opció, hogy még azt az embert kiszedem. Ha egyet megmentesz a sajátjaidból az kétszeres előnyt jelent, de ha egy ellenfelet eltalálsz, lehet, hogy ott van még tíz, akikkel úgysem bírsz el. Ha visszagondolsz a korábbi játékaidra: hányszor volt olyan, hogy a medikelés helyett a harcot választót lelőtték? Az esetek túlnyomó többségében.
Ezért kell a medik, és ezért kell csak a gyógyítással foglalkoznia.
Ha épületben játszunk és szobát tisztítunk meg, ne rohanjunk be, hhanem igyekezzünk az ajtó közelében maradni, hogy találat esetén kihúzhassanak és meggyógyíthassanak minket.
Néhány jótanács hibák elkerüléséhez:
1. A medik nem jó helyen van
A medik helye a csapatban hátul van. Ha elég nagy létszámú a csapat akár lehet egy tag, aki csak a medik védelméért felel, ha vicces akarnék lenni, akkor medik-spotternek nevezném. Bár ez lehet nem vicces.
A medik tehát az az ember legyen, aki menetben hátrafelé biztosít és amint kitör a balhé azonnal vágódjon hasra, mert ha őt lelövik akkor kakukkoztak a csapatnak, felmorzslódik és lehet baktatni vissza a HQ-ra, vagy bízni benne, hogy egy másik baráti csapat egy medikkel arra kószál és segít rajtunk. De ha már választani lehet, akkor vigyázzunk a medikre és nyerjünk.
2. A medik kényszeredett
Általános probléma, hogy a medik nem szívesen játssza ezt a szerepkört, mert nem lehet annyit harcolni, kevesebb a frag, a játékos mellőzöttnek érzi magát. Pedig egy medik könnyebben lehet hős, mint akármelyik másik játékostípus. Ahogy egy focimeccset is megnyerhet a kapus, egy medik ugyanúgy a küzdelmek kulcsembere, mert ha nincs, aki gyógyítson a létszámhátrány és a bukás borítékolható. Ha viszont a medik motivált és tevékeny, a csapat képtelen elfogyni és folyamatos visszatöltődéssel kivívhatja a győzelmet. Olyan, mintha soha ki nem fogyó tartalék lenne a medik kezében. Ha medik vagy, használd ezt a szuperképességet! Ha a játékosok egyike sem érzi jogosnak, hogy ő legyen a medik, cseréljetek körönként, de ha éppen te vagy a soros, akkor adj bele apait-anyait!
3. A medik nem tevékenykedik
Ez a hiba akár az előző pontból is következhet, vagy abból, hogy figyelmetlen, nem ismeri fel, hogy cselekednie kellene, vagy fél. Sokszor látom, hogy aki medikelhetne attól tart, hogy őt is kiszedik és persze, sokszor ez a félelem nem alaptalan. Ez ellen több dolgot is tehetsz.
A legfontosabb, hogy maradj rejtve, a te közlekedésed szintje az avarszint. Ha pozíciót változtatsz, amikor csak lehet, kússz. Igyekezz mozdulatlan maradni, ha valaki feléd néz az ellenfelek közül. Így nem fogják tudni, hogy van még ott valaki, és tovább állnak, vagy békén hagynak. Harc közben szintén hasznos ez a mozgásforma, mert nehezebben találnak el. A másik amit tehetsz, az a hiba ellentettje, vagyis legyél rohadt gyors és gyógyíts gyorsan.
Ami nagyon fontos: ha valaki medikért kiált, akkor te azzal foglalkozz, hogy minél hamarabb eljuss hozzá, és megkezdhesd a gyógyítását, de eközben nem kockáztathatod a saját játékban maradásodat. Ha lehet, kérd meg valamelyik társad, hogy fedezzen, vagy húzza olyan helyre a társatokat, ahol védve vagytok az ellenfél találatai ellen.
4. A medik harcol
Elég sokszor előfordul velem is, hogy szinte könyörgök a medikelésért, mert tiszta a helyzet, meg lehetne gyógyítani, de a medik úgy gondolja, hogy van egy-két könnyű célpontja, aztán ha azokat kiszedi, akkor majd meggyógyít. Ahogy a régi nyerőgépekbe dobott utolsó kétszázasnak, ennek is legtöbbször bukta a vége, őt is kiszedik, mivel én pl. nem tudok neki segíteni, aztán állunk, mint … a lakodalomban és igen nagy önuralomra van szükségem, hogy ne kezdjek el hisztizni. Ha medik vagy, ne a frag-eket gyűjtsd, még akkor sem, ha könnyűnek tűnik, mert mindaddig hátrányban vagy, amíg sebesült van a csapatodban. Azt az ellenfelet kiszedheted gyógyítás után is. Ahogy már említettem, az lenne a legjobb megoldás, akár játékkiírás szintjén, hogy a mediknél csak másodlagos legyen. Biztos vagyok benne, hogy ez pozitív hatással lenne a küzdelmekre, és a saját rendezésű játékomon ezt meg is fogom valósítani.
5. A medik kapkod
Ha medik vagy, te vagy az egyik legértékesebb bábu a sakktáblán. Vigyáznod kell magadra. Ha a társad lelőtték, téged is el tudnak találni, ezért először mérd fel a helyzetet. Ha tudsz, kérj fedezetet, vagy egy másik játékossal hozasd ki a narancskendős csapattagot. Ha játékos vagy, abban az esetben kiabálj medikért, ha ő nem fog áldozatul esni. Valaki gondolhatja ezt csalásnak, de azt hiszem, hogy éles helyzetben sem csalná csapdába a saját társait a sérült. Légy türelmes!
Ha épületben harcoltok és szobát tisztítottok meg, lövészként ne rohanj befelé középre! Maradj az ajtó közelében, ahonnan találat esetén ki tudnak rántani és meggyógyítani.
6. A medik eltűnt
Előfordulhat, hogy a csapat szétszakad és a medik elsodródik mellőletek, és amikor szükségetek van rá, nincs sehol és hacsak egy másik, baráti csapat nem téved arra medikkel, kivérzés nélkül nem kockáztathatjátok meg a harcot. Ennek elkerülése érdekében és egyébként is, célszerű, ha a csapat minden tagjánál van rádió. Így rendezni tudjátok a soraitokat. Ha a mediket mégsem találjátok, lehetőleg kerüljétek a harcot, hacsak nem sikerül meglepni az ellenfelet.
Nagyjából ennyit a medikről, bár nem esett szó mindenről, remélem sikerült kicsit növelnem ennek a szerepkörnek a megbecsülését. Tiszteljétek és segítsétek a mediket, mert ha ügyes, sok gyaloglástól megkímélhet titeket. Ne írtózzatok a medik szereptől, mert ahogyan a címben is szerepel, a medik a játék motorja, a csapat varázslója. Neki van szüksége a legnagyobb bátorságra.

Találkozunk a pályán!
Tűz és Mozgás!
Sziasztok!
Sziasztok.
Klassz volt köszi szépen idöt ès energiát hogy új szemszögbőll lehet látni a medic szót.szèp napot
Pont a blog megjelenése után a kövi játékon dedikált medik volt egyből eszembe jutott az összes itt elolvasott infó, azonnal rácsaptam a szerepre. 😀
Nagyon hasznos volt ez az iromány minden egyes pontját tudtam hasznosítani a játék során. Ténylegesen ez az a szerep ami felpörgeti és akciódussá teszi a játékokat.
Köszönöm! 😁
Király cikk 💪🏽
Új felvarro 😃
“Support your
Local medic “